Itt böngészhetsz a programok között. A szűrőket beállítva helyszín, időpont, műfaj, stb. szerint szűkíthetsz, egyszerre többet is választhatsz egy szűrőn belül. Ha nem jelölsz ki egyet sem, az összes program megjelenik.

Két csapat, egy-egy csapatkapitány. Az a csapat nyert, amelyik elsőnek juttatja be a csapat zászlaját a célba.

Először azonban meg kell tudnotok, hol a zászló. A csapatkapitányok kapnak egy listát. A listán azok a helyszínek szerepelnek, ahová számokat írtunk fel. A számokat összerakva kiderül egy telefonszám – ezt kell a kapitánynak felhívnia, és megtudja hol rejtőznek a zászlók. A zászlóval be kell jutni a célba.

Goraka filmje tökéletes bevezető lesz a Macaframa film előtt. Aki eddig nem tudta mi a fixi, most megtudja.

Az örökhajtós rövid története, mi kell hozzá (láthatjuk, ahogy Goraka "szétrak" egy fixit), mire jó, milyen vele menni – ettől a filmtől a laikusok is képbe kerülnek, és kitűnő bemelegítés a Macaframa filmhez.

:: 5. szombat, 20:00 :: kisterem
:: 6. vasárnap, 18:00 :: kisterem

Ha van gyönyörű erdei sport: a canicross az. Kutya kell hozzá meg kerékpár – hát kell ennél több?

A szánhúzósport és a bringás cross country elegyét a gyerekprogramokkal egyidőben mutatja be a Magyar Canicross Egyesület, lehet ismerkedni, kutyát simogatni.

Kapcsolódó események:

:: a Canicross Egyesület kiállítása a Kertemben
:: a Canicross Egyesület filmjei a Toldi Moziban

Képek a Magyar Canicross Egyesület életéből, versenyekről, felszerelés, szabályok, bemutató, kutyasimogató.

Kapcsolódó programok:

:: Canicross EB film a Toldi Moziban

Puppy O'Shaunessy olyan futárarc amilyet mi is ismerünk. Meredek figura, akiről sokat lehet mesélni. Mesélnek is portlandi kollégái, Joe Lumbroso filmes, újságíró, volt futár kamerájának. Elesel.

:: szept.5. szombat, 18:00 :: kisterem

Peter Sutherland lassan kultfilmnek számító dokumentumfilmje New York futárairól. Látványos felvételek, történetek, sorsok, közösség, de elsősorban portrék nagyon közelről - viccesek, maghatóak, néha ijesztőek.

::BLOKK: Futárélet

magyar felirattal

:: 5. szombat, 18:00 :: kisterem

A VEER öt nagyon különböző portlandi biciklis aktivista életét követi egy éven át.

Gabe, aki a szabadidejében zoobomber (gyerekbicikliből épített "minibike"-on zúznak le a lejtőn éjszaka a portlandi állatkerttől a városba), az egyik szervezője a Pedalpaloosa fesztiválnak, a világ egyik legőrültebb bringás rendezvényének.

Bevalljuk: a Fiam, a pornós nem kifejezetten bringás témát tárgyal.

Kole-t régről ismerjük és kedveljük, sokan vannak így vele Budapesten – nem tudtuk kihagyni a róla szóló filmet.

Nem volt még nagykorú, amikor elhagyta Kanadát, bejárta az Egyesült Államokat, Indiát (biológiai apja onnan származik), Európát... meg amiről nem tudunk. Lassan tíz éve, hogy először felbukkant Magyarországon, itt élő gyerekkori barátját látogatta meg. Szokásához híven utánanézett van-e biciklis futárszolgálat a városban és egyből beállt dolgozni.

Buppa egyszer úgy határozta meg az ars poeticáját, hogy úgy teremt külön kis mesevilágot mint annak idején Fenyő Miklós. Az ő Budapestjén előkapják a gettórobbantót a srácok és breakdance-partit csapnak, a fixisek az utca királyai, a Cycle Banditos brigád egy éjszaka több buli előtt lakatolja a lovát mint a Beastie Boys, az élet könnyű, a lányok csinosak, a vázak könnyűek.

A város legpöpecebb mc-je élő zenekarral játszik és vendégeket is hoz.

A koncert előtt és után cimborái, dj Qcee és mr Masters játszanak.

http://www.myspace.com/buppaboy

A Street Art prominensei és a műfajban még újonc művészek dobják fel a BuBi galéria külső frontját.

A Macaframa csapata utcai fixis betyárokból áll, ketten közülük filmesek, nem is akármilyenek. Látványos trükkök, kegyetlen megrakások San Francisco utcáin gyönyörű felvételeken, zenére vágva. A film három évig készült, kamerakezelése és a vágás egyetemi tananyag lehetne.

Goraka filmje tökéletes bevezető lesz a Macaframa film előtt. Aki eddig nem tudta mi a fixi, most megtudja.

Az örökhajtós rövid története, mi kell hozzá (láthatjuk, ahogy Goraka "szétrak" egy fixit), mire jó, milyen vele menni – ettől a filmtől a laikusok is képbe kerülnek, és kitűnő bemelegítés a Macaframa filmhez.

:: 5. szombat, 20:00 :: kisterem
:: 6. vasárnap, 18:00 :: kisterem

A VEER öt nagyon különböző portlandi biciklis aktivista életét követi egy éven át.

Gabe, aki a szabadidejében zoobomber (gyerekbicikliből épített "minibike"-on zúznak le a lejtőn éjszaka a portlandi állatkerttől a városba), az egyik szervezője a Pedalpaloosa fesztiválnak, a világ egyik legőrültebb bringás rendezvényének.

BRINGÁS BIZTONSÁG :: Vicces, rímekbe szedett egyperces rajzfilm a biztonságról. Rendező: William Levin. 1'

:: 4. péntek 18:00 :: nagyterem

versenyfilm

Egy kerékpárbarát magyar város, Baja mutatja a legjobb arcát a Bajacrewzer kamerájának. Rendező, szerkesztő: Kovács Orsolya.

:: 4. péntek 20:00 :: kisterem

A PONTBÓL A PONTBA :: Jason Smith 16mm-es kamerával készült filmetüdje. 4'14"

versenyfilm

KÖZLEKEDJ EMBERREL* :: Álreklámfilm, ami az emberrel közlekedés előnyeit ecseteli. Rendező: Verő Ákos

4. péntek 18:00 nagyterem

BIKE RIDE :: Tom Schroeder fekete-fehér animációs filmje. 2'07"

4. péntek 18:00 :: nagyterem

HAJTÁS PAJTÁS MENNI AMERIKA :: Török Ferenc dokumentumfilmje a hőskorból. A magyar futárok első találkozása a nemzetközi futárközösséggel a washingtoni világbajnokságon. A pesti éjszakából jól ismert arcok zöld fülekkel, sok hajjal. (A film vetítése idején Japánban lesznek a 2009-es futár VB-n.)

4. péntek 18:00 :: nagyterem

EZEN A VONALON (Stalk The Line) :: Elena Wen rövid animációs filmje. 2'48"

4. péntek 18:00 :: nagyterem

A KATINE-I BODA-BODA :: Egy ugandai boda-taxis egy napjáról készített filmet a Guardian filmes csapata. A film része a Guardian Katine programjának: Uganda Katine nevű területén igyekeznek a túl általános és kevésbé hatékony segélyezés helyett konkrét problémákra rámutatni és megoldásokat keresni. 12'

4. péntek 18:00 :: nagyterem

RE-CYCLE - A SEGÍTŐ BICIKLIK ÚTJA :: A Re-Cycle egy angol segélyszervezet, elszegényedett afrikai vidékeken segítenek – biciklikkel. Eddigi munkájukról szól a film. 7'43"

4. péntek 18:00 :: nagyterem

versenyfilm

ETŰD DRÓTSZMÁRRA* :: Rózsás Lívia animációs filmje. 2'04"

4. péntek 18:00 :: nagyterem

CANICROSS EB :: A Magyar Canicross Egyesület tavalyi európabajnokságon készült kisfilmje. Kutyák, bringák, terep. 2'30"

4. péntek 18:00 :: nagyterem

UTAZÁS (A Bicycle Trip) Dr. Albert Hofmann elhíresült biciklis élménye rajzfilmen. Készítették: Lorenzo Veracini, Nandini Nambiar, 4'.

4. péntek 18:00 :: nagyterem

GURULJ BE* :: A Frottír Egyesület reklámfilmje kétkerékről, négykerékről.

4. péntek 18:00 :: nagyterem

versenyfilm

Magyar srácok kirándulása a Tour de France-ra. Rendezte: Harmati Sebestyén

:: 4. péntek 18:00 :: nagyterem

A Macaframa csapata utcai fixis betyárokból áll, ketten közülük filmesek, nem is akármilyenek. Látványos trükkök, kegyetlen megrakások San Francisco utcáin gyönyörű felvételeken, zenére vágva. A film három évig készült, kamerakezelése és a vágás egyetemi tananyag lehetne.

Mikael Colville-Andersen Koppenhága biciklis nagykövete, a helyi CycleChic blog szerkesztője rövid, zenés klipet készített szeretett városáról. Tanácsadó cége, a Copenhaganize civileknek, döntéshozóknak, városatyáknak tart tréningeket (A bicikli marketingje a környezettudatosságban kezdő társadalmakban) – már ha megrendelik.
Colville-Andersen szeptember végén Budapestre érkezik a Mobilitási Hétre.

4. péntek 18:00 :: kisterem

Ez a párperces animációs film nem szórakoztató céllal készült. Idaho állam egyik példaértékű, a kerékpárosok dolgát megkönnyítő KRESZ-módosítását magyarázza. A módosítás egy törvénycsomag első lépése: a kampány a biciklis forgalom pozitív diszkriminációját szolgálja. A film annak az államnak honlapján látható, ahol éppen szavazásra kerül. Mi Oregon honlapján találtuk – azóta már átment.

4. péntek 18:00 :: kisterem

versenyfilm

Baki Ádám rövidfilmje arról a már többször megcáfolt tévhitről szól, hogy az, aki az autójában ül a dugóban, kevesebb károsanyagot lélegez be mint az, aki biciklin járva "nagy levegőket vesz".

4. péntek 18:00 :: kisterem

versenyfilm

Kiss János József kerékpárost 2008 áprilisában halálra gázolta egy kamion a Kőbányai út és a Horog utca sarkán. Neki állít emléket a film, és a mementóul felszerelt szellembicikli történetének segítségével bemutatja mi a Ghost Bike jelenséget.

Rendezte: Balla Sándor

4. péntek 18:00 :: kisterem

New York kerékpáros aktivistái elérték, hogy idén nyáron lezárják a Broadway bizonyos szakaszait és sétáló-kerékpáros övezetet alakítsanak ki. Szörnyű jóslatok kísérték az előkészületeket, de láss csodát: a világ legforgalmasabb metropolisza nem állt le.
A filmet a helyi bringás civilek filmes szekciója, a Streetfilms készítette.

4. péntek 18:00 :: kisterem

Bogota városvezetése úgy döntött, minden vasárnap és ünnepnap lezárja az autóforgalom elől a belváros egy részét, és a döntés hihetetlenül népszerűnek bizonyult. A bogotai kerekző, korzózó tömegek láttán a világ más nagyvárosai is átvették az ötletet. A vasárnapi Ciclovia-fiestákról szól a film.
Készítők: Streetfilms

Bogota mindig is Columbia vízfeje volt, de az utóbbi években hatalmas növekedésnek indult és ez a fejlődés rengeteg problémát vetett fel. A merész és profi városvezetés eddig nem látott módszereket vetett be, hogy élhetővé tegye a várost. Penalosa polgármester a hivatalában eltöltött három (!) éve alatt a fenntartható tervezés útjára vezette városát.
A filmet készítő nemzetközi csapat nagymenő filmeseket állított az ügy szolgálatába (a film narrátora pl. Brad Pitt).

4. péntek 18:00 :: kisterem

A huszonéves Conrad Miller lelép wisconsini szülővárosából és ad magának hatvan napot, hogy maradandó emlékeket szerezzen megának, mielőtt visszatér a kisvárosba, és végleg átveszi a családi vállalkozást, szülei sajtüzemét. Conrad Portlandbe utazik; vonzza a város szépsége és vibráló bringás kultúrája. Értékes barátságokat köt és "modern kapcsolatnak" szánt románcba keveredik. A hatvannapos határidő közeledtével meglepő fordulatot vesz az egyszerű történet.

Egyperces figyelemfelkeltő rajzfilm a biztonságról, rímekbe szedve. Készítette: William Levin.

5. szombat 16:00 :: kisterem

Álreklámfilm, ami az emberrel közlekedés előnyeit ecseteli. Rendező: Verő Ákos

5. szombat 16:00 kisterem

versenyfilm

Rejtett kamera, Budapest, forgalmas helyek, fényes nappal. A csapat egyik tagja lezár egy bringát, egy másik, valamivel később visszamegy és a járókelők szeme láttára levágja. Vajon hányszor szóltak rá? Vegyetek jobb lakatot.

5. szombat 16:00 :: kisterem

A Frottír Egyesület reklámfilmje kétkerékről, négykerékről.

5. szombat 16:00 kisterem

Bogota mindig is Columbia vízfeje volt, de az utóbbi években hatalmas növekedésnek indult és ez a fejlődés rengeteg problémát vetett fel. A merész és profi városvezetés eddig nem látott módszereket vetett be, hogy élhetővé tegye a várost. Penalosa polgármester a hivatalában eltöltött három (!) éve alatt a fenntartható tervezés útjára vezette városát.
A filmet készítő nemzetközi csapat nagymenő filmeseket állított az ügy szolgálatába (a film narrátora pl. Brad Pitt).

5. szombat 16:00 :: kisterem

versenyfilm

Egy kerékpárbarát magyar város, Baja mutatja a legjobb arcát a Bajacrewzer kamerájának. Rendező, szerkesztő: Kovács Orsolya.

5. szombat 16:00 :: kisterem

versenyfilm

Anti földmérő és megszállott hobbibiciklista. Arról álmodik, hogy egy nap majd végigteker egy 183 kilométeres hegyi szakaszt, ahogy a Tour de France kerékpárosai...
Simonyi Balázs kisjátékfilmje.

5. szombat 16:00 :: kisterem

versenyfilm

Rózsás Lívia rövid animációs filmje. Akárhogy is dönt a zsüri, mi elkunyiztuk a 2010-es BuBiFeszt kampányához.

1943 áprilisában egy baseli laboratóriumban dr. Albert Hofmann kezére csöppen egy kis lizergsav 25. Két nappal később úgy dönt, szájon át is kipróbálja – aztán hazaindul a kerékpárján.

A rajzfilm tavaly óta tizennyolc fesztiválon szerepelt, és négy díjat nyert.

:: Készítették:
Lorenzo Veracini, Nandini Nambiar és Marco Avoletta

5. szombat 16:00 :: kisterem

versenyfilm

Sean Needham Time Is a Friend c. számának videoklipjét a magyar Jamfilm készítette Koppenhágában.

Bobby McMullen terepen versenyzik, ez az élete. Ez a torokszorító film arról szól, hogy valósítja meg az álmát – indulni szeretne a legkeményebb amerikai downhill-pályán.

Egy gond van csak: Bobby gyakorlatilag vak.

Jason Watkins és Wendy Todd dokumentumfilmje nagyon gyorsan népszerűvé vált a világ minden tájának bringásai között, Bobbyt pedig több filmfesztiválra is meghívták a filmmel együtt.

5. szombat 18:00 :: nagyterem

Londoni futárok mesélnek Philip Diprose kamerájának tíz percben.

5. szombat 18:00 :: kisterem

A mountainbike bölcsőjében, a californiai Marin megyében járunk, a terepbringázás hajnalán. A nyolcvanas években beindult új sport rengeteg követőre talált, de egyúttal ellenségekre is. A környék erdeiben addig békésen gyalogló túraegyesületek (többek közt a híres Sierra) fellázadtak az új betolakodók ellen. A napjainkig tartó konfliktusról szól a dokumentumfilm és az MTB olyan pionírjai is megszólalnak benne, mint Gary Fisher, Charlie Kelly, vagy Wende Cragg.

Az indulj el egy úton (Singletrack Minds) készítői Wendy Todd és Jason Watkins.

5. szombat 20:00 :: nagyterem

A VEER öt nagyon különböző portlandi biciklis aktivista életét követi egy éven át.

Gabe, aki a szabadidejében zoobomber (gyerekbicikliből épített "minibike"-on zúznak le a lejtőn éjszaka a portlandi állatkerttől a városba), az egyik szervezője a Pedalpaloosa fesztiválnak, a világ egyik legőrültebb bringás rendezvényének.

Bobby McMullen terepen versenyzik, ez az élete. Ez a torokszorító film arról szól, hogy valósítja meg az álmát – indulni szeretne a legkeményebb amerikai downhill-pályán.

Egy gond van csak: Bobby gyakorlatilag vak.

Jason Watkins és Wendy Todd dokumentumfilmje nagyon gyorsan népszerűvé vált a világ minden tájának bringásai között, Bobbyt pedig több filmfesztiválra is meghívták a filmmel együtt.

6. vasárnap 18:00 :: nagyterem

Vicces, rímekbe szedett egyperces rajzfilm a biztonságról. Rendező: William Levin. 1'

:: 6. vasárnap 20:00 :: kisterem
:: 4. péntek 18:00 :: nagyterem

versenyfilm

Magyar srácok kirándulása a Tour de France-ra. Rendezte: Harmati Sebestyén

:: 6. vasárnap 20:00 :: kisterem
:: 4. péntek 18:00 :: nagyterem

vetítés

A Frottír Egyesület reklámfilmje kétkerékről, négykerékről.

:: 6. vasárnap 20:00 :: kisterem
:: 4. péntek 18:00 :: nagyterem

UTAZÁS (A Bicycle Trip) Dr. Albert Hofmann elhíresült biciklis élménye rajzfilmen. Készítették: Lorenzo Veracini, Nandini Nambiar, 4'.

6. vasárnap 20:00 :: kisterem
4. péntek 18:00 :: nagyterem

A Magyar Canicross Egyesület tavalyi európabajnokságon készült kisfilmje. Kutyák, bringák, terep. 2'30"

6. vasárnap 20:00 :: kisterem
4. péntek 18:00 :: nagyterem

versenyfilm

Álreklámfilm vagy áldokumentumfilm, ami az emberrel közlekedés előnyeit ecseteli. Rendező: Verő Ákos

6. vasárnap 18:00 kisterem
4. péntek 18:00 nagyterem

versenyfilm

Rózsás Lívia rövid animációs filmje. 2'04" Akárhogy is dönt a zsüri, mi már elkunyiztuk a filmet a BuBiFeszt 2010-es kampányához.

6. vasárnap 20:00 :: kisterem
4. péntek 18:00 :: nagyterem

A Re-Cycle egy angol segélyszervezet, elszegényedett afrikai vidékeken segítenek – biciklikkel. Eddigi munkájukról szól a film. 7'43"

6. vasárnap 20:00 :: kisterem
4. péntek 18:00 :: nagyterem

Egy ugandai boda-taxis egy napjáról készített filmet a Guardian filmes csapata. A film része a Guardian Katine programjának: Uganda Katine nevű területén igyekeznek a túl általános és kevésbé hatékony segélyezés helyett konkrét problémákra rámutatni és megoldásokat keresni. 12'

6. vasárnap 20:00 :: kisterem
4. péntek 18:00 :: nagyterem

Elena Wen rövid animációs filmje. 2'48"

:: 6. vasárnap 20:00 :: kisterem
:: 4. péntek 18:00 :: nagyterem

Török Ferenc dokumentumfilmje a hőskorból. A magyar futárok első találkozása a nemzetközi futárközösséggel a washingtoni világbajnokságon. A pesti éjszakából jól ismert arcok zöld fülekkel, sok hajjal. (A film vetítése idején Japánban lesznek a 2009-es futár VB-n.)

6. vasárnap 20:00 :: kisterem
4. péntek 18:00 :: nagyterem

Tom Schroeder fekete-fehér animációs filmje. 2'07"

6. vasárnap 20:00 :: kisterem
4. péntek 18:00 :: nagyterem

Jason Smith 16mm-es kamerával készült filmetüdje. 4'14"

:: 6. vasárnap 20:00 :: kisterem

versenyfilm

Bárcsak a városatyák is követnék a biciklimániás kisfiú anyukájának példáját. Binder Ervin rövidfilmje.

:: 4. péntek 20:00 :: kisterem

Brendt Young absztrakt festményhez hasonló rajzfilmen mesél el egy bringás történetet.

4. péntek 20:00 :: kisterem

versenyfilm

Sean Needham videoklipjét Koppenhágában forgatta a magyar Jamfilm.

:: 4. péntek 20:00 :: kisterem

Végre megalakult az első magyar jótékony célú önkéntes bringaműhely.
Első akciójuk az volt, hogy a begyűjtött alkatrészekből összerakott gépeket átadták a Down Alapítványnak, és tele vannak tervekkel.

Aki meg akarja ismerni a tevékenységüket, látogasson el a fesztivál idején nap közben a Kertembe. Nézd át a sufnit, válogasd ki a kerékpáralkatréseket, amiket nem használsz, és hozd magaddal!

A Cellux csoport hulladékújrahasznosítással foglalkozik, rendszeresen tartanak gyerekeknek foglalkozásokat. Szombat délután kettőkor a Kertemben.

www.celluxcsoport.hu

Gyerekversenyek, játékok, játékos közlekedésbiztonság oktatás a Városligetben; a Kertemben és a KRESZ-pályán.

Gyerekversenyek, játékok, játékos közlekedésbiztonság oktatás a Városligetben; a Kertemben és a KRESZ-pályán.

Egy defekt, vagy egy fékállítás miatt kár bemenni egy bicikliboltba, a pasid meg se kéred, hogy tanítson meg, mert nem kell a "jaj kicsim".

Vasárnap délután zárt ajtók mögött, profi női szerelő segítségével megtanulhatod az alapokat az NTNBSZ workshopján.

Férfiaknak tilos a belépés.

Újrahasznosítás gyerekeknek játékosan, kreatív kézművesfoglalkozás. A Recycle Mission tagjai kortás alkotóművészek, alkotásaikat kerékpárhulladékokból készítik. Bútoraik megtekinthetők (és használhatók) a BuBi Galériában.

www.recyclemission.hu

A PECA egy koncertzenekar, melyben egyedi módon képesek kapcsolódni egymással a különböző kultúrák zenéi. A magyar népzene mellett jelentős helyet kapnak nyugat-afrikai tradicionális hatások, az afrobeat és a latin zene, s ezzel együtt Kelet-Európa és a Balkán teljes zenei spektruma. Ez a széles repertoár inspirálóan hat a zenekari tagokra, akik külön-külön is sokféle stílust képviselnek az etnótól a cigány muzsikán át a világzenéig. Dinamikus, perkusszív jellegű zene, melyben egyaránt vannak instrumentális és énekes számok magyar, illetve spanyol nyelven.

Bike and Roll! bringás rocktörténeti városnéző túra - második etap
2009. szeptember 6.

Ismét Bike and Roll, méghozzá a BuBiFeszttel karöltve! A Majdnemhíres popsuli és a Budapest Bike a szeptember 4-5-6-án tartandó Bubifeszt bringás rendezvényhez csatlakozva indítja el kerékpáros városnéző túrájának második etapját.

Pénteken este 6-kor nyílik a BuBifeszt különbejáratú galériája a Bajcsy-Zsilinszky és az Alkotmány utca sarkán. Meg fogod ismerni: a külső portálokat ugyanis street-artos művészek képei borítják. A csak a fesztivál ideje alatt nyitva tartó kiállítótérben fotók, festmények és mindenféle tárgyak kapnak helyet, amik természetesen mind valahogy a bringázás témájával foglalkoznak. Lesznek fényképek a Millenáris Velodrom versenyeiről, bringapólóról, futáréletről, és egyszerűen csak bringákról és bringázókról.

Vasárnap este hirdetjük ki, hogy a zsűri kiknek ítélte a BuBifeszt idei filmpályázatának díjait. Mindenkit szeretettel várunk, de főképp az alkotókat 19.30-kor a Toldi Moziban!

A díjak megtekinthetők a BuBi Galériában.

A Realistic Crew Dj-szettje a filmfesztivál első napján a Toldiban.